• 76 – Hétvégén is haladunk. Kenyér nélkül is van élet.

    🍗 Szombat + Fehérje = Hentes + Megvilágosodás

    Ismétlés a tudás anyja – meg a fehérje napoké is. Szombat, tehát irány a hentes! 🥩
    Már reggel beindult a nap: új felvágottakat kóstoltunk (mert hát hogy máshogy kezdene az ember egy szombatot?), és persze vettünk is belőle – nehogy a hentes szomorúan zárja a napot. 😇

    Ebédre jött a sörös sült csirke – szárnyak, mellek, minden ami repül. 🍗
    Magamnak természetesen csak salátával (halo ragyog körülöttem), a családnak rizs is, hogy érezzék, ők még normális emberek.

    Délután és vacsira meg jött a csipegetés: maradék csirke, meg kis paprikák, amit Zsu valahol valamikor valakitől talált. És milyen jól tette, mert kiderült, hogy ez a tökéletes snack! 🫑

    Este, a sokadik vásárlás után végre rájöttem: a kenyér egyáltalán nem hiányzik. (Na jó, kivéve azt a pár szeletet, amit pár napja az étteremben toltam be – de az más, az gourmet volt! 🙄)
    Tényleg. Régen a kenyér volt a mindenem. Most meg simán elfelejtem, hogy létezik.
    A sajt is ment a kukába – na nem szó szerint, de a tányéromról egy ideje. Talán ez is segített, hogy ilyen szépen gurulnak lefelé a dekák. 💪


    📊 Teljesítve: 36.6%
    🎯 Cél: –5300 dkg
    ✅ Eddig leadva: –1940 dkg
    📆 Heti mérleg: –110 dkg
    ⏳ Hátralévő: 3360 dkg


    „Az igazi önfegyelem az, amikor a sajtos kiflit visszateszed – és nem is csuklik rád az univerzum.” 😇🥖